A jelen cikk megjelenésekor a magyar amatőrcsillagászok sanyarú időszaka lesz, tekintettel arra, hogy június derekán a legrövidebbek az éjszakák: a csillagászati szürkület idejét nem számítva mindössze 5 óra hosszáig tart a sötétség. Ennek a koranyári évszaknak egyik jellegzetes égterülete a Herkules csillagkép - van-e olyan amatőr, akinek rögtön eszébe nem jut róla a legismertebb gömbhalmaz, az M13? -, melyet az északi égbolt legfényesebb csillagát, a Vegát magában foglaló kis Lant csillagkép követ. Jobbról az impozáns Északi Korona méretéhez képest sok szép kettőscsillaggal várja az észlelőket.
Természetesen ezekben az objektumokban a Herkules sem szűkölködik, amit az is bizonyít, hogy Berkó Ernő 433 párt észlelt itt! Közülük a konstelláció nyugati, az Északi Koronával határos részén találhatókra esett a választásom, a két legutóbbi, CCD-s beszámoló után visszatérve a hagyományos vizuális észlelésekhez. Talán nem mindenki tudja, hogy a Belgrádi Obszervatóriumban a kettőscsillagok témakörében jelentős kutatómunka folyik, észlelések és binary rendszerek számítása terén egyaránt. A csillagászok egyike G.M. Popović, akinek kb. 200 felfedezését találhatjuk a WDS-ben. Az 1-es számot viselő trió az 1999. aug.11-i teljes napfogyatkozást követő napon került távcsővégre Ludányhalásziban, az alábbi feljegyzés szerint: "300x: AB, AC: PA 180 és PA 200 felé látszanak a halvány társak. Az első szoros, a második nagyon laza párt alkot a főcsillaggal, amely kék. Érdekes, hogy a közeli B-társ látszik jobban, pedig azonos fényességet jelez a katalógus mindkét társra." (Az észlelés leírása a WDS 1996-os kiadására hivatkozik, később a fényességadatok módosultak!) Az ezután észlelt binary rendszer, a BU 628 szintén kapcsolódik Belgrádhoz, ugyanis előzetes pályáját egy másik szerb csillagász, Zulević számította 1986-ban. D.J. Zulević (1937-1998) munkásságát a 65/1055 cm-es Zeiss refraktorral végzett 4000 mikrométeres mérés és 53 binary rendszer pályaszámítása fémjelzi. A profi szinten nem nehéz Burnham-párról az alábbiakat jegyezte naplójába Ernő: "300x: Aszimmetrikusan érintkező korongok, PA 260oirányban. Kékesfehérek a csillagok és alig eltérő a fényességük. Rettentő nehéz kettős, a további nagyítást a légkör sem engedi. (S 8 körüli)." A 450 éves periódusú Burnham-párt 1878 óta kísérik figyelemmel a csillagászok; ezalatt pozíciószöge 90 fokot változott. Érdekes, hogy a fél ívmásodperc szögtávolságú kettőst Heintz 61 cm-es refraktorral "szisztematikusan" szorosabbnak mérte (kevesebbnek, mint 0,3"). 1983 óta követik interferometriás módszerrel, melynek pontossága ezred ívmásodperc nagyságrendű, így határozottan állítható, hogy a komponensek közti távolság 12 év alatt 0,03"-cel növekedett, 1995-ben 0,491".
Standard kettős a POP 2: "210x: Eltérő (DM1!!!), PA 140-es, fehér, halvány kettős. A főcsillag 1 magnitúdóval halványabb a jelzettnél. Szoros, de elkülönül. Szűk LM-re követi az STF 2069-et övező, nyilthalmazszerű csillagalakzatot. (S=6-7)." Ugyanezen az estén egy nehéz trió is terítékre került, a COU 621. A közepes seeing miatt 210-szeressel a főpár igen nehéz: rés nincs, a körteszerű fehér csillag eltérő fényességekre utal, PA 210o. Az LDS 6314 számon katalogizált AC pár fehér-narancs színű, laza és igen eltérő, PA 190o-kal. 66-szoros nagyítással sem túl látványos. Valószínűleg ugyanezt lehet mondani Soulie 75. és 76. sz. párjairól; fényességadataikat látva nem számíthatunk könnyű sikerre. Mégis érdemes próbálkozni ilyen objektumokkal is: 35,5 cm-es reflektorával, 263-szoros nagyítással az SLE 75 komponenseit 11m és 13m fényesnek becsülte Ernő, sőt még kékesfehér és narancs színeket is feljegyzett a laza kettősről, melynek pozíciószöge 280o. A másikat ugyanilyen fényességű, sárga-narancs, standard szögtávolságú párként észlelte PA 20o-kal.
A tavaly novemberi számban bemutatott "zöldpötty program" még csipkerózsika-álmát alussza, elsősorban az észlelési eredmények sorsának, értelmének bizonytalansága miatt. Az elmúlt év nyarán megfigyelt közel száz ilyen objektum zöme a Herkules csillagképben található, ezért indokolt megemlíteni legalább két esetet. A GSC 2589 1071 és GSC 2589 1132 sz. egymás melletti két objektum non-star 10,8m és 13,1m fényességekkel. Ernő megfigyelése szerint standard, fehér-narancs színű, 10,5m illetve 12m-s, PA 45 fokos szép pár, további bontás nélkül. Érdekesebb a DDK-re elhelyezkedő GSC 2071 137 jelű non-star objektum. Ennél az észlelés szerint szoros, alig eltérő, PA 80o pozíciószögű, halvány (12,5m/13m) tagok az eredeti felvételen nem szeparáltak, viszont az ott meghatározott fényesség 8,9m! Ennek ellenére egyetlen más katalógus sem tartalmazza, ami összhangban van a vizuális látvánnyal, csak éppen a GSC fényességadatára nincsen magyarázat.
A mostani válogatást fejezzük be egy ismertebb, ám napjainkban komoly amatőrtrófeát jelentő Struve-kettőssel, a STF 2059-cel. 1983 júliusában én is tettem vele kísérletet, de sajnos a meglehetősen nyugtalan légkör miatt(?) 220-szoros nagyítással nem sikerült bontani; többször nem tértem vissza rá. Öt évvel később Berente Bélának 250/3750-es Cassegrain-távcsövével hasonló nyugodtságnál nem jelentett problémát: "Rendkívül szoros kettős, kb. 0,7"-es, réssel bontva. Kékesfehér csillagok. PA 10o." A párról rendelkezésre álló mérések elég érdekes képet mutatnak. W.Struve 1829-es felfedezésétől 1924-ig 1"-nél nagyobb szögtávolságú volt; a következő, 1946-os méréskor már 0,75"-esnek mutatkozott, végül az 1995-ben végzett interferometriás mérés 0,48"-et eredményezett, a pozíciószög lassú csökkenése mellett. Ezzel lényegileg összhangban van Berkó Ernő 1999. nyári megfigyelése, amikor 300-szoros nagyítással, meglehetősen gyenge égnél PA 20o/200o irányban megnyúlt, néha lefűződő csillagnak látta. Egyenlő fényesnek és fehérnek látszottak a tagok a réssel nem bomló képnél. 25 cm körüli távcsövek számára ajánlható tesztobjektum.
Mindenkinek sok sikeres és szép kettőscsillag megfigyelést kívánok, és hozzá - szokás szerint - 10-es seeinget!
2001.05.06. Nyomtatásban megjelent: Meteor 2001/6