Wilhelm Otto Struve, F.G.W.Struve fia Dorpatban született 1819. május 5-én és 1905-ben halt meg Karlsruheban. Fiatal korától apja mellett dolgozott, később követte őt, az alapítót a pulkovói obszervatórium igazgatói székében. Természetesen a csillagászat több témaköre mellett főként kettőscsillagok megfigyelésével foglalkozott. A nevét viselő rendszerek - eredeti jelük O és nagy szigma, modern jelük STT - két nagy csoportba sorolhatók: a komolyabbak sorszáma 547-ig, az Appendixben (függelék) találhatóké 256-ig tart. Ez utóbbiak szögtávolsága jórészt szögperc nagyságrendű, így érthető, hogy az amatőrök figyelmét is elkerülik; mivel nem halvány csillagokról van szó, talán érdemes lenne a kettőscsillagok iránt érdeklődő, de csak binokulárral rendelkező amatőröknek foglalkozni velük. Otto Struve - a továbbiakban az egyszerűség kedvéért keresztnév nélkül - kettősei sajátságosan különböznek Burnham felfedezéseitől: míg az utóbbiakhoz köztudottan sasszem szükségeltetik, addig a másikhoz - a 79 binary rendszerre is gondolva - inkább nagyfelbontású műszer, bár ez a komponensek pillanatnyi helyzetétől döntően függ. Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy Struve objektumai között egyaránt találhatunk minden rendű-rangú távcső felbontóképességének megállapításához tesztkettősöket, könnyű, kellemes párokat, valamint binokulárral észlelőknek nyílt, fényes csillagpárokat. Valószínűleg nem tévedés azt állítani, hogy a kettősrovatban arányuk felett való szereplésük a binaryknak tulajdonítható.
Jómagam az évek során egyaránt észleltem minden kategóriából; a 214 távcsővégre került párból 89 tartozik a negatív illetve ellenőrízendő esetek közé. Ezek egyike a minden bizonnyal legismertebb, 38-as számú STT kettős, a gamma Andromedae 2-es indexű csillaga, amely már többször szerepelt rovatunkban, legutóbb a novemberi számban is. A binary rendszer kissé eltérő fényű komponensei 61 év alatt kerülik meg a közös tömegközéppontot, de egy keringés egy amatőr általi végigészlelését mindenképpen megakadályozza a pálya 0,3"-es fél nagytengelyéhez társuló 0,93-os numerikus excentricitás. Ám éppen ez könnyíti meg a felbontást a legnagyobb látszó szögtávolság idején, amely az 1980-as évek közepén volt, 0,6"-es értékkel. A rendszer valódi méreteinek illusztrálására említhető, hogy periasztronnál másfélszeres Nap-Mars, míg apasztronnál másfélszeres Nap-Plútó távolságban van egymástól a két csillag. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a maximális távolság időszaka egybeesett észlelői munkálkodásom fénykorával, mégis csak egy stabil lefűződéses látványt könyvelhettem el 1985 nyarán 280-szoros nagyítást alkalmazva; a társ kisebb fényessége érződött az Airy-korongok méretkülönbségén. Bár a szögtávolság napjainkra 0,5" alá csökkent, az elmúlt nyár egyik éjszakáján a 9-es seeing mégis észlelési kísérletre csábított, de a túlzott 600-szoros nagyítás sem mutatta meg a társat - az ellenkezőjén jobban meglepődtem volna.
Nem igazán tartozik ide a 377-es sz. trió esete a Hattyúban, ugyanis a cikk írása kapcsán derült ki, hogy egy szomszédját, nevezetesen a HJ 1421-et észleltem helyette. Mivel akkoriban a WDS még nem állt rendelkezésemre, nem ismertem a környék katalogizált párjait, sőt a C komponens pozíciószögét sem. Természetesen a vizsgált főcsillagot nagy nagyítások sem bonthatták, de szerencsére feljegyeztem, hogy "É felé 7m-sokkal kezdődő, majd halványabb, enyhe ívű, 10' hosszú csillagsor húzódik". Nincs magyarázat arra, hogy az északi irányban 4'-re elhelyezkedő fényesebb és tágabb STT pár hogyan kerülte el a figyelmemet, de az mindenesetre megnyugtató, hogy LM vázlat híján is kétséget kizáróan tisztázható volt a tévedés utólag. Az esetet azért közlöm, mert egy 7' átmérőjű körön öt(!) kettőst sorol fel a WDS, amelyek egy Couteau-pár kivételével amatőr műszerekkel is észlelhetők (adataik a táblázatban nem szerepelnek).
Bár a Meteor 1988/4-es számában szerepelt, mégsincs szívem kihagyni az STT 21-et! A phí And-tól - STT 515 sz. binary, kevesebb, mint 0,5" szögtávolsággal - bő 1 fokkal nyugatra található, és olyan neves csillagászok azonosították tévesen, mint Madler, Burnham és Hussey. Szerencsére a Lick Obszervatóriumban 1904-ben Aitken a periasztron közelében észlelte sikeresen, ami nagyban hozzájárult a valósághoz közelálló pálya kiszámításához. Ám ha igaz a 450 éves keringési periódus, akkor a társ az 1843-as felfedezés óta nem tette még meg útjának fél ívét, ami a pályaelemek további korrekciójával járhat. Mindenesetre a kettősökkel foglalkozó csillagászok folyamatosan figyelik, de erre az amatőröknek is lehetősége van, tekintettel arra, hogy a szögtávolság lassan növekszik. Részemről 1984 decemberében sikertelenül, a három évvel későbbi észlelésnél időnként finom réssel bontható volt a nagyon szoros pár 280-szorossal, nem tökéletes nyugodtságnál. A területről 1984-ben látómezőrajzot készítettem a rendszer egyértelmű azonosítása céljából, ami feltehetően megkönnyíti másoknak is a területen való eligazodást. (A=STT 21, B=MAD 1, C=HJ 2010, D=anonim trió)
A Camelopardalis izgalmas objektuma az STT 52 jelű binary rendszer. Érdekessége az előzetes számítások szerint, hogy a pályasík merőleges látóirányunkra, és az excentricitás sem nagy, melynek következtében a társ mozgása egyenletes. A rendelkezésemre álló mérések szerint szögtávolsága 0,5"-nél kisebb, és 5 évenként 0,01"-cel csökken. Ez a kettős szögtávolsága és a komponensek fényessége szerint 200 mm-es Newtonom esetében a Sparrow-féle felbontási határ közelében van, amit 1985-ben három megfigyelés bizonyít: 280-szoros nagyítással a seeing függvényében megnyúlt-bevágásos képet láttam, de a pozíciószöget egyértelműen lehetett becsülni (60o). Sajnos az gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy az ember a nagy ritkán előforduló kiváló nyugodtság (9-10) alkalmával elővegye az összes félretett nagyon szoros kettőst a jobb felbontás reményében, de ettől függetlenül az STT 52 20 centis Newton-távcsövem esetében a felbontóképesség-vizsgálat ideális célpontja. Beállítását ill. azonosítását megkönnyíti a pontosan keleti irányban, 15'-re elhelyezkedő 4,7m-s BK Cam változócsillag.
Az egyik tavaszi csillagkép, az Oroszlán sok szép kettőscsillagot tartalmaz. Ezek egyike az STT 227, amely igen szoros; csak második kísérletre, jó seeingnél sikerült időnként tökéletes réssel bontani 280x-os nagyítással. A 380x-os nem könnyített az észlelésen. A komponensek kb. fél magnitúdós fényességkülönbsége jól érzékelhető volt. A társ pozíciószögének becslése mindig könnyebb (főképp ekvatoriális szerelésnél), ha a fő égtájak irányában helyezkedik el. Jelen esetben érdekes jelenséget jegyeztem fel: "mintha ugrálna a társ PA 350o és 5o között". A kettőst az azóta eltelt közel 14 év alatt nem észleltem, de a 0,022"/év sajátmozgás eredményeként jelentkező szögtávolság növekedés egy ilyen szoros párnál jelentősen könnyíti a felbontást. Bár az amatőr kettősészlelők nem különösebben foglalkoznak a komponensek sajátmozgásával, megjegyezném, hogy a WDS 1996-os kiadásában szereplő adat eltér a Tycho katalógus sajátmozgás adataitól, mely utóbbi van összhangban a mérésekkel. Az állatöv következő konstellációjában található STT 273 jelzésű pár fogósabb, mivel 1m-val halványabb. Sajnos az 5-ös nyugodtság meghiúsította felbontását, és nem is próbálkoztam vele később, de speciális érdekessége az, hogy katalogizált társa az NGC 5363 galaxis (egyetlen mérését Burnham végezte 1910-ben): 90-szeres nagyítással elég nehezen észrevehető halvány derengés 4'-cel DNy-ra, nagyobb nagyítással mintha kissé megnyúlt lenne kb. K-Ny-i irányban.
Bár az STT 288 binary pályaproblémáját nem amatőrök fogják megoldani, mégis érdemes felkeresni, ugyanis a Worley és Heintz szerkesztette pályelemkatalógus adataiból számított látszó szögtávolság 0,2"-0,3"-cel kevesebb, mint a mért értékek, ami 1" esetében nem kevés. 1983-ban még gyenge közepes légkörnél is sikerült bontani. Öt évvel később szintén kedvezőtlen körülmények voltak Kocséron, ahol Mizser Attila és Papp Sándor társaságában részt vettem Berente Béla frissen elkészült 254/3750-es Cassegrain-távcsövének felavatásán: a 375x-ös nagyítás szép réssel bontotta a párt. Érdekes, de nem véletlen, hogy az este másik megfigyelt kettőse is Otto Struve felfedezettje volt (emellett mély-ég, változó és bolygó is került terítékre). Az STT 522-t kifejezett kérésemre észleltük (sikeresen), mivel ki tudja mi okból, de nekem előtte többszöri próbálkozásra sem sikerült megpillantanom a kísérőt; igaz, a tagok fényességkülönbsége majd' 4m.
1983 augusztusának egyik éjszakáján valószínűleg a ritka-jó légköri nyugodtság is hozzájárult ahhoz, hogy több, mint öt órát kettősöztem a Herkulesben, bár a 19 napos Hold nehezítette a halványabb csillagok észlelését. Emiatt az STT 338 rendszer 9,5m-10m-s komponensét 90x-es helyett 140x-es nagyítással észleltem, ami kellemetlenül széthúzta a párt, ugyanakkor a 6,5m-s sárga színű főcsillagot érintkező koronggal, talán néha hajszálnyi réssel is bontotta. A következő fokozat (220x) már leheletnyi, stabil réssel mutatta az 1" szögtávolságú, egyenlő fényes sárgás komponenseket PA 350/170 iránnyal, a diffrakciós gyűrűk egymásba fonódnak. Az STT 359-ről ezt jegyeztem fel jó órával később: "220x: hihetetlen, de egyértelmű bevágásos kép a nagyon szoros binaryról, 0,7" lehet?! Közel egyenlő csillagok, a különbséget inkább csak érezni lehet. PA 20o, a főcsillag citromsárga, a társ kékes árnyalattal, fényesség 6,5m-7m". A számított paraméterek alapján megállapítható, hogy saját csiszolású tükröm felbontóképessége a kategóriájának megfelelő. A PA-t tekintve az előzővel azonos a Hattyú STT 383 sz. kettőse: kissé tágabb, de halványabb és egyenlőtlen. Ezt a 220x-os nagyítás nagyon kétségesen mutatta, ám a 350x-es egyértelmű körte alakú, időszakonként másodpercekre tökéletes réssel szeparált fényes, egyenlőtlen komponensekkel örvendeztetett meg, PA 20o-25o. A WDS két további nyílt kísérőt is jelez, fényességadat nélkül. Ezek a csillagok a GSC szerint 11m ill. 12m fényesek, így észlelésük nem jelent leküzdhetetlen problémát.
A Tejúton elhelyezkedő Cassiopeia csillagkép bővelkedik többszörös rendszerekben. Az STT 485 a rejected lista érdekes, egyenlőtlen triója, melynél a két kísérőt KL-EL határon sikerült egyértelműen detektálni PA 40 felé 20"-re és PA 70 felé 60"-re. A Papp Sanyi barátomtól megkapott BCH adat szerint a távolabbi komponens pozíciószöge 260o; az ellenörző keresésnél ebben az irányban csillagot nem láttam. Bár a WDS-ben a BCH-val szemben egy negyedik komponens is szerepel egy 1915-ös méréssel, paraméterei eléggé eltérnek az észleltektől: félő, hogy a rejtélyre amatőrök nem adhatják meg a pontos választ. Az Androméda STT 501 jelű kettőse szintén BCH adatok ismeretében (15", 7m-10m) nem ígérkezett nehéz objektumnak, de a 45x-ös és 90x-es nagyítású Zeiss ortoszkópikus okulárok első alkalommal (közepes átlátszóságnál) társat nem mutattak. 140-szeressel, EL-sal is nehezen vettem észre a katalógussal megegyező helyen egy csillagot, melynek fényességét 11m-ra becsültem, és PA 330 irányban is mintha láttam volna valamit. Később két alkalommal is visszatértem kedvezőbb körülmények között, de ez utóbbit többször nem láttam, és itt a GSC szerint sincs csillag.
A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok.
1999.01.12. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1999/2