Azon hivatásos és amatőr csillagászok névsora, akikkel az 1973-as kezdésem után kapcsolatba kerültem: Szakcsillagászok: Bajaiak: Ill Márton (1930-2015) A bajai csillagvizsgáló vezetője, itt ismerkedtem meg vele. Több előadását hallgattam Vaskúton és Baján. Miután Kanadába költözött, e-mailben voltunk kapcsolatban. Vaskúti származású volt, halála után én is benne voltam a szülői házon elhelyezett emléktábla szervezésében, és az avató beszédet is én mondtam (e:\Dokumentumok\illmarton.txt, e:\Dokumentumok\illemlt.doc). Both Előd A bajai csillagvizsgálóban dolgozott, de később a Sánc utcai Urániában is találkoztam vele a Meteor szerkesztői megbeszéléseken. Az 1984-es kiskunhalasi CSBK találkozón kért fel a Meteor kettősrovatának vezetésére. Sütő Károly A bajai csillagvizsgálóban dolgozott, de én csak később, egy több hetes kalocsai katonai továbbképzésen ismerkedtem meg vele. Hegedüs Tibor A bajai csillagvizsgálóban ismerkedtem meg vele, amelynek később az igazgatója lett. Azóta folyamatos a kapcsolat. Amikor 1993-ban a Kismotor gyárból elbocsátottak, a Tóth Kálmán utcai bemutató csillagvizsgálóban kreált nekem napi 8 órás fizetett munkakört. Azóta is jó barátságban vagyunk. Pestiek: Kulin György (1905-1989) Mint a CsBK megalapítója, 1973-as taggá válásom után szükség szerinti levelezésben álltunk, egyszer-kétszer személyesen is találkoztunk a Sánc utcában, több előadásán is részt vettem. Ponori-Thewrewk Aurél (1921-2014) Az MCsE rendezvényeinek állandó résztvevője volt. Amikor elismerő oklevelet kaptam, gratulált. Zombori Ottó A Sánc utcai Urániában találkoztam vele a Meteor szerkesztői megbeszéléseken. Kiss László Amikor horgosi kisdiákként a '80-as évek végén kettősmegfigyeléseket küldött be a Meteor rovatához, amelynek én voltam a vezetője, egyikünk sem gondolta, hogy valamikor a MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja főigazgatójaként Magyarország első számú csillagásza lesz. Többször találkoztunk, egyszer az MCSE Ráktanyai észlelőtáborában is. Horváth András A BBCs vezetőjeként az 1994-es Égre néző szemek kiállítást ő nyitotta meg, ekkor találkoztunk. Almár Iván Ő volt a MANT főtitkára. A Bajai csoport megalakulásakor engem választottak meg titkárnak; jelen volt ő is, ekkor ismerkedtünk meg. Guman István (1919-2019) 1985-ben lett Spectrum számítógépem. Ezt követően meghívott budakeszi lakására, ahol különböző programokat kaptam tőle. Kecskeméti barátok: Papp Sándor (Kecskemét) (1949-2023) Berente Béla Újvárosy Antal Kecskeméten többször találkoztunk, Vaskúton nem járt. Alkalmanként váltottunk levelet, mert neki volt BCH-ja. Egy észlelő hétvégét együtt töltöttünk a Kiskunsági Nemzeti Parkban, a Bíró-szigeten. Kettőscsillag: Szentmártoni Béla (1931-1988) Papp Sanyin keresztül ismerkedtem meg a kaposvári amatőrök atyjával. Folyamatos levelezésben álltunk, mivel kettős- és mélyég észleléseket küldtem be a Albireonak, melyet ő szerkesztett. Egyszer találkoztunk Kecskeméten Sanyiéknál a szülői házban. Berkó Ernő Régi, megszállott amatőr; 2000-ben kerültünk kapcsolatba, a kettőshonlapom főszereplője. Az ő segítségével kerültek be felfedezéseim a WDS-be. Vaskúton is járt (talán). Ladányi Tamás Kocsis Anti tanítványa, precíz kettősészlelő, ő vette át tőlem a rovatot 1991-ben. Többször járt Vaskúton, engem egyszer látott vendégül Edgar Soulié előadása alkalmából. Nemzetközileg elismert asztrofotós; utoljára a bajai kiállítása alkalmával találkoztunk. Cziniel Szabolcs Gyerekkorában kezdte a kettősészleléseket, felnőtt korában ismét visszatért hozzá. "Tanítómesterének" tekint, ennek kapcsán a WDS-ben megjelent Vaskúti-kettősöket végigészlelte, a Meteorban cikket írt róluk és egy mintaszerű kis kiadványban is megjelentette 2020 januárjában. 2019. augusztus 5-én eljött Vaskútra, és kocsival elvitt Kecskemétre Berente Béláékhoz. Görgei Zoltán Kettősmegfigyeléseket küldött már az én időmben. Először Bfüzfőn találkoztunk, amikor Ladányi Tamás meghívására itt volt Edgar Soulié előadást tartani. Jelenleg a bajai csillagvizsgáló alkalmazásában áll. Schné Attila Rövid ideig kettőscsillag rovatvezető, jónevű tükör- és távcsőkészítő, Berente Béla barátja, személyesen nem találkoztunk. Szklenár Tamás A jelenlegi kettőscsillag rovatvezető. A levelezésen kívül egyszer találkoztunk Budapesten, a kettősészlelők találkozóján. Sápi Csaba Papp Sanyi ismeretségi körébe tartozott, egyszer járt Vaskúton is. Vele mentünk négyesben Ágasvárra kocsival. Bagó Balázs Kalocsai kettősészlelő; amikor a Hajnald csillagvizsgáló távcsövét jusztíroztuk, akkor találkoztam vele személyesen. Meteor: Mizser Attila Az MCSE főtitkára évtizedeken keresztül. Vaskúton is többször járt. Egy alkalommal megmutatta a Szabadság-hegyi csillagvizsgáló 60 centis távcsövét (nappal). Rovatvezetőként, de egyébként is viszonylag állandó kapcsolatban voltunk. Heitler Gábor A számítástechnikai rovat vezetője 15 évig, ilyen problémákkal több alkalommal leveleztünk. 2022 óta nála lakik a Kettőscsillagászati honlapom. Kocsis Antal A Holdrovat vezetője, aktív kettősészlelő, IDS tulajdonos, alkalmi levelező. Egyszer voltam a lakásukon Bfüzfőn, amikor Ladányi Tamás meghívására itt volt Edgar Soulié előadást tartani. Amikor szívműtét után rehabilitáción voltam, meglátogatott a fiával. Vaskúton is volt egyszer, de hogy milyen úton-módon ment haza, azt nem tudom azóta se. Tepliczky István Megrögzött meteoros, így észlelésben nem volt kapcsolatunk. Egyszer vagy kétszer járt Vaskúton. Iskum József A Naprovat vezetője, észleléseket küldtem neki. A Sánc utcai Urániában találkoztam vele a Meteor szerkesztői megbeszéléseken, valamint egyszer az MCSE Ráktanyai észlelőtáborában. Szabó Sándor Az okkultációs rovat vezetője, észleléseket küldtem neki. A Sánc utcai Urániában találkoztam vele a Meteor szerkesztői megbeszéléseken. Keszthelyi Sándor Korombeli elkötelezett amatőr, történész, napórás, krónikás, a CSIMABI megálmodója és motorja, minden találkozó résztvevője. Részletekbe menő írásait élvezet olvasni. Egyéb: Papp Sándor (Miskolc) Érdekes, hogy egy időben ismertem meg a kecskeméti és miskolci Papp Sándort a '80-as évek elején. Ő is nagyon segítőkész volt, hosszú levelekben válaszolt a kérdéseimre, valamint egy kis szinkronmotort is ajándékozott nekem, amivel később az óragépet építettem. Papp János (Budapest) (1955-2014) Az Albireo, később a Meteor rovatvezetője, Papp Sanyi barátja. Emlékezetem szerint egyszer Budapesten a munkahelyén felkerestem valamilyen távcső témában. Balogh István (1940-2019) (Kiskunhalas) Pistáról amatőr körben az 1980-as évek elején hallottam először, mint a megyében 30 centis távcsővel rendelkező személyről. Később a bajai csillagvizsgálóval közelebbi kapcsolatba került, így az évzáró összejöveteleken találkoztunk, és néhány baráti szót is váltottunk. Tuboly Vince Szintén a '80-as évek 30 centis távcsőtulajdonosa, ismert amatőr, később Hegyhátsálon Horváth Tiborral közösen komoly obszervaróriumot hoztak létre. 2000-ben, Balatonfűzfőn találkoztam vele. Mátis András Egy időben a pesti planetárium bemutatója, minden tábor és összejövetel résztvevője. Ő kérdezte meg a planetáriumi előadáson résztvevő vaskúti diákoktól, hogy "tudják-e, hogy egy vaskúti amatőrcsillagász felfedezett egy cillagot?" (legalább is hozzám így jutott el). Csatlós Géza Jó nevű nálam idősebb tükörcsiszoló volt, Ágasváron találkoztam vele. Dalos Endre (1938–2018) Bolyi amatőr, a Draco kiadvány szerkesztője; e vonatkozásban kerültem vele kapcsolatba, személyesen nem találkoztunk. Juhász Tibor Szentmártoni Béla "utódja", Kalocsáról Zalaegerszegre került. Talán nem találkoztunk, de érdemi levelezést folytattunk; SzB utáni Albireókat is küldött, csillagászati CD-ket is vettem tőle. Kiszel Vilmos A '80-as évek egyik amatőrcsillagász lapjának, a Göncölnek a szerkesztője. Véletlenül találkoztam vele Pesten az Ofotért Asbóth utcai bemutatótermében, amikor az 50/540-es Zeiss készletet vettem. Dömény Gábor Bajához kötődő kajdacsi amatőrcsillagász, az (évzáró) összejövetelek rendszeres résztvevője. Zajácz György A debreceni Magnitúdó klub vezetője, sok éven át küldte e-mailben havi programjaikat. 1996-ban a Kiskunhalason rendezett XVII. országos találkozó egyik programpontja volt a két bajai csillagvizsgáló meglátogatása; ennek keretében jött létre a személyes találkozás. Bartha Lajos Talán a legrégebbi és legidősebb, országosan ismert amatőr, akit ismerek, a Meteor folyóirat elindítója. Találkozókon, rendezvényeken találkoztam vele, futólag meg is ismerkedtünk. E. Kovács Zoltán A kecskeméti planetárium egykori vezetője, 1-2 bajai rendezvényen találkoztunk. Trupka Zoltán Székesfehérvári "szkeptikus", egyszer találkoztam vele Baján, amikor egy érdekes kis távcsövet hozott. Márki-Zay Lajos (Szeged-Gyula) A CSBK idejében működő ismeretterjesztő (?). A gyulai iskolájába vett egy 152 mm apertúrájú apokromátot Hegedüs Tibor közvetítésével; ennek beüzemeléséhez én is elmentem vele, ott találkoztunk.